Rems-Cobra, nagyon kígyó

Háziasszonyként én a duguláselhárítással minél ritkábban kerülök kapcsolatba, annál boldogabb vagyok. Persze kiveszem a magamét a megelőzésből és nem csak azért, mert a férjem lehurrogna, ha nem így tennék. Sose dobtam tampont vagy betétet a lefolyóba – alapból nem értem, akinek ez nem bizarr – és mindig kiszedem a hajam a lefolyóból, hovatovább mosogatáskor is szűrőbe gyűlik nálunk minden ételmaradék, hogy a lehető legkevesebb csússzon le a csövekbe. Ennek ellenére olykor mégiscsak előfordul, hogy már a pumpa se segít, hiába nyomatom, a fürdőszobában bizony visszafolyik a víz. Persze mi se lennénk tragikomédikus magyar pár, ha ilyenkor először nem a férjem akarná maga megoldani a dolgot. Amúgy is van némi műszaki érdeklődése, és szent meggyőződése, hogy ezt is meg lehet tanulni. Múltkor azzal jött, hogy vegyünk Rems-Cobra duguláselhárítót.

Elsőre abszolút hidegen hagyott, mert hát, ha neki valami másik szerszám kell, hogy végre lemenjen a víz, akkor persze, vegye meg nyugodtan. Szerencsére ismer és látta az arcomon, hogy nem fogom fel a kijelentés súlyát. Úgyhogy leültetett a gép elé, és bemutatta nekem, mit is értünk az alatt, hogy Rems-Cobra.

Duguláselhárítás Rems-Cobra nélkül

Én ott egy ültő helyemben olyan magasra vontam a szemöldökömet, hogy megvakarhattam volna vele a homlokomat. Minek neked egy százezer forintos Rems-Cobra, ami első ránézésre egy elektromosan hajtott csőgörény? Ezt a kérdést nem kellett volna feltennem, mert kaptam rá választ. Mégpedig olyan kimerítőt, hogy nem tudtam, hova tegyem.

Először is megtudhattam, hogy a Rems-Cobra nem csőgörény, hanem duguláselhárító berendezés. Nem győzött meg, de tisztelettel megtartottam a meghatározást elmém bugyraiban. Másodsorban kiderült, hogy az a kis pár méteres csőgörény, ami neki van a sufniban, jól teszi, ha nem, hogy előre köszön az utcán, de ki is tér a kobra elől. Mert se hosszra nem tud annyit, se takarításban nem olyan hatékony, ráadásul hamarabb tönkremegy és akkor egy év alatt annyiszor vehetne egy rendszeres használatú csőgörény után újat, hogy az már egy fél Rems-Cobra.

Rems-Cobra előnyei

Itt valószínűleg ő is érezte, hogy kezdi maga alatt vágni a fát, mert ahelyett, hogy kitértünk volna arra a mi háztartásunkban, mi is számít „rendszeres használatnak” egy https://www.ventil.hu/rems-cobra Rems-Cobra helyett tartott csőgörénynél, inkább arról kezdett beszélni, mi minden előnye van ennek a kiskígyónak. Mert ez nem egy puszta kézi duguláselhárító gép.

Nézzem meg például, milyen könnyű „csak” húsz huszonnégy kiló. Feltörni kívánó kacajomat itt fojtottam magamba és jól nevelten hallgattam tovább. Emellett a Rems-Cobra toldható spirálokkal van felszerelve és így akár száz méter hatótávolságú is lehet. Meg minden mindennel összeklappol, úgyhogy, ha valamit elhagyna, vagy kiegészítőt venne, akkor sem kell mindent újra beszerezni.

Na és a visszafröccsenés – ez hangsúlyából ítélve az elmaradt tizenegyedik egyiptomi csapás – ellen is védett, nem is kell karban tartani, csak néha letörölgetni a miheztartás végett. Se a cső, se a doboz, se kívülről, se belülről nem találhatunk rést a Rems-Cobra pajzsán. És milyen kis hajlékony, a legszűkebb csövekben is elboldogul, vagy ha nagyon nagy erőbevetésre van szükség, csak cseréljük rajta a spirált s már át is vágta a gyökereket. Na meg engem se zavarna, mert halk a motorja.

Mondtam neki, hogy összességében meggyőzött róla, hogy a Rems-Cobra egy kiváló csőtisztító – elnézést – duguláselhárító berendezés. Viszont a mi kis háztartásunkban évi egyszer, ha szükség van duguláselhárításra. Általában akkor is csak azon a kis szakaszon, ahol a fürdőszobakádtól becsatlakozik a cső a szobai lefolyóba egy éles kanyarral. Ez igaz. Sajnos. Láttam, hogy ezt eddig is sejtette, csak lelkesen elmesélte, milyen jó kis dolgot talált. De azt kimondatlanul is láttam, hogy nem gondolja komolyan, hogy meg is vennénk egy ilyet. Mert hát okés, hogy hasznos, de számunkra leginkább hasztalan lenne, előre megmondom, hogy ott porosodna a sufniban, aztán ráterítene egy rongyot, vagy kettőt és egy idő után letakart állapotban már nem ismerné fel, hogy ez a nagy értékes munkakobra és betolná egy sarokba, ahonnan aztán sohanapján se kerül elő. Ráadásul többe kerül, mint egy szakember komplett eszközparkkal, kiszállással, cserealkatrésszel és munkadíjjal összesen.

Rems-Cobra bérlés

Megnéztük a Rems Mini Cobra ár érték arányát is, hátha nem olyan sokkoló, de még hasznos, mint a Rems-Cobra nagytesó, de ebben sem voltam biztos, hogy van értelme. Igazából még hajlottam volna rá, hát most, ha annyira szeretne ilyennel játszani, miért ne? Tök jó, hogy ilyenek érdeklik! Viszont ez már nem hozta annyira lázba, mert, hogy ez kézi duguláselhárító, az meg ezek szerint nem buli.

Úgyhogy eszembe jutott még végső mentsvárként, hogy nem-e lehet Rems-Cobra berendezést bérelni? Ha neki örömet okoz, hogy maga szaszerolja ki, hogyan működik, meg ő fogja oda a trutyis undormány orrmányt a lukba, hát áldásom rá, csak aztán mosson kezet, meg szellőztessen ki. Legnagyobb meglepetésemre találtunk olyan opciót, hogy nem kell megvenni, csak bérbe adják. Úgyhogy most épp időpontyot egyeztet, én meg reménykedem benne, hogy nagy galiba ebből nem lesz.