“Meg ne nézd a keresési előzményeket!” – kiabáltam be anyukámnak a raktárszobába (ez egy kis helyiség a lakásunkban, ahol a téli ruhák, befőttesüvegek, takarítóeszközök mellett a számítógépünket is tartjuk), amikor bement megnézni az emaileket. Nem akartam, hogy meglássa, nemrég arra kerestem rá, hogy “alkoholizmus stádiumai”. Legalábbis anélkül nem, hogy elmagyaráztam volna neki. Ugyanis anyukám nagyon hajlamos az aggódásra, és nem akartam, hogy azt gondolja, magam miatt voltam kíváncsi az alkoholizmus stádiumaira. Viszonylag sokat járok bulizni a barátaimmal, ezért könnyen feltételezhette volna, hogy én magam kerültem nehéz helyzetbe. Azonban nem ez történt. Egy közeli barátom volt az, akinél alkoholfüggőségre kezdtünk el gyanakodni a társaságban, ezért ki szerettem volna deríteni, vajon alaptalan-e az aggódásunk.
Az “alkoholizmus stádiumai” keresés eredményei között találtam meg a felepulok.hu honlapját is. Rögtön felfedeztem, hogy a weboldalon található számos blogbejegyzés. Ezek az írások hasznos segítséget nyújtanak bárkinek, aki szeretne többet tudni az alkoholbetegség témájában. Legyünk akár függőség által érintett személyek, akár aggódó hozzátartozók, ezen a felületen sok kérdésünkre választ kaphatunk. A mai napig számtalan tévhit él az emberek fejében az alkoholista, alkoholizmus, alkoholfüggőség fogalmával kapcsolatban. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csupán az az alkoholista, akit napi szinten látunk nagyon részeg állapotban. Pedig a valóságban sokkal többször marad a kóros ivás észrevétlen, mint azt gondolnánk. Az alkoholista kezdetben általában elég jól el tudja titkolni, hogy többet iszik a kelleténél. Gyakran találnak ki hihető és érthető ürügyeket a túlzott alkoholfogyasztásra: például egy közeli hozzátartozójuk elvesztése, szakítás utáni depresszió, munkahelyi stressz, vagy akár egy örömteli esemény – és még sokáig lehetne sorolni. A lényeg az, hogy sok esetben még a legközelebb állóknak sem tűnik fel időben, ha valaki függőség áldozata lett. Pedig a korai felismerés akár életmentő is lehet.
Az alkohol erősen addiktív, tehát függőségre hajlamosító szer. Ez annyit jelent, hogy minél többet fogyasztunk belőle, annál többre és többre lesz belőle szükségünk. Ilyen módon könnyen kialakulhat a függőség, amelynek legyőzése egyáltalán nem könnyű feladat. A Felépülők közösségében sosem kell attól tartanunk, hogy bírálni fognak minket: a náluk dolgozó addiktológiai szakemberek közül sokan maguk is korábbi alkoholbetegek. Ezáltal jobban képesek a sorstársaik megértésére, illetve valóban hasznos segítség nyújtására. A központba érkező függőséggel küzdő személyek számára is sokkal könnyebb lehet a bizalom kialakítása olyan szakemberek felé, akik maguk is hasonló problémákkal küzdöttek meg a múltban. Egyúttal azt is megmutatják, hogy mindig van remény a gyógyulásra és egy biztosabb, szebb jövőre.
A honlapon részletesen olvashatunk az általuk szervezett 28 napos bentlakásos elvonókúráról is. A helyszín gyönyörű környezetben található, olyan helyen, ahol nem kell attól félni, hogy esetleg turisták vagy egyéb váratlan látogatók jelennek meg. A bentlakók számára biztosítanak sportolási és kirándulási lehetőséget, valamint látogatási időt, amelyet a hozzátartozóikkal tölthetnek. A hozzátartozók a látogatások ideje alatt megtekinthetnek az alkoholizmusról szóló hasznos előadásokat, amelyek segíthetnek szeretteik helyzetének könnyebb megértésében és feldolgozásában.